Ne maradjon le programjainkról!
Ne maradjon le
programjainkról!
Új esemény létrehozása

Budapest Voices Acapella Kórus koncertje

Augusztus 20.

2017. augusztus 20.
19:45
program kezdete
2017. augusztus 20.
21:15
program vége

Helyszín: Főtér

Főszervező: Gál-Dobos Bea

Programfelelős: A főszervezővel azonos

Szervező: Jászkerület Nonprofit Kft.

Szervező telefonszáma: +3657411823

Szervező e-mail címe: info@jaszkerulet.hu

Szervező WEB címe:megnézem

A Budapest Voices a cappella együttes 2013. márciusában alakult. 12 kiváló énekesből és egy ütőhangszeresből áll. A kórus mai magyar underground zenekaroktól ad elő slágereket.
Az eredeti dalokat Warnusz Zsuzsa művészeti vezető hangszereli, illetve ülteti át a cappella stílusba. A Budapest Voices első dala a Tankcsapdától az Adjon az ég volt, emellett már elkészült kéttucat átdolgozás, köztük a Quimby-től, Péterfy Boritól, a PASO-tól, a Magashegyi Undergroundtól és a Kowalsky meg a Vegától is.
Az együttes első nagylemeze 2014. szeptemberében jelent meg Alternatívák címmel egy saját újság, a Budapest Voices Magazin mellékleteként. Az együttes számtalan fesztiválon és klubban fellépett már. Budapesti koncertjei közül - például az A38 Hajón, az Óbudai Kulturális Központban és a MOM Kulturális Központban – több teltházas volt.
Második lemezük 2016. március 24-én jelent meg Finomra hangolva címmel. A CD-t egy saját szakácskönyvvel együtt adták ki, melyben a kórustagok receptjei szerepelnek. Tavaly év végén egy újabb speciális kiadvánnyal hozakodtak elő: Kislemez címmel egy 3 számos kislemezt adtak ki. A hanganyag egy mini-CD-re került rá, amit karácsonyfadíszbe csomagoltak.

2019. december 3.
Pólya Tibor Apáti című festményének bemutatója
2019. november 30.
Kézműveskedés a könyvtárosokkal
2019. november 28.
Könyvbemutató és kiállítás
2019. november 26.
Dr. Ócsai Antal előadása Görgei Artúr írásaiból
2019. november 23.
Cry Free - Deep Puple's Favourite Tribute
2019. november 23.
A zene és az irodalom találkozása
2019. november 23.
Hamgkollázsok
2019. november 22.
Csillagászati előadássorozat
2019. november 22.
dr. Frey Sándor előadása a könyvtárban
2019. november 21.
Igézet- meditatív koncert
2019. november 9.
Jászberény
2019. november 6.
A Jászsági Népművészeti Műhely Őszi programkínálata
2019. november 5.
Chiovini Ferenc Piros tetők c. festményének bemutatója
2019. november 4.
Humor Sapiens - A felegyenesedés hátrányai
2019. október 31.
Ed Philips & The Memphis Patrol Zenekar
2019. október 27.
A Jászsági Hagyományőrző Egyesület előadása
2019. október 26.
Mindent járó malmocska
2019. október 25.
A Magyar Festészet Napjához kapcsolódó esemény
2019. október 25.
A Magyar Festészet Napjához kapcsolódó esemény
2019. október 23.
Nemzeti ünnep
2019. október 22.
előadás
2019. október 20.
A zongora az ezerarcú hangszer
2019. október 20.
Családi Matiné
2019. október 19.
Kiállítás a Magyar Festészet Napja alkalmából
2019. október 18.
Karmapirin
2019. október 17.
Gulyás Zsuzsanna előadása
2019. október 15.
Díjátadás, kiállítás megnyitó
2019. október 12.
Futónap
2019. október 11.
Commedia Dell' Arte
2019. október 11.
KénySzerelem - Barkó Judit előadása
2019. október 11.
Jászság Népi Együttes műrosa
2019. október 9.
Slam verseny és Open Mic
2019. október 8.
Perzsiától - Iránig - Sárközy Miklós előadása
2019. október 6.
Megemlékezés és filmvetítés
2019. október 4.
Ingyenes rendezvény
2019. október 3.
Jászberény, Lehel Film-Színház
2019. október 3.
Kiállítás megnyitó
2019. október 1.
Sáros András Hídépítés című festményének bemutatása
2019. szeptember 27.
Vörös István prognózis
2019. szeptember 24.
Könnyűzenei játéktér és ismeretterjesztő sorozat
2019. szeptember 22.
7 alkalmas bérlet
2019. szeptember 22.
30 éve szabadon
2019. szeptember 17.
Néptáncos szemmel Makaóról- a Jászság Népi Együttes előadása
2019. szeptember 16.
Európai Autómentes-nap
2019. szeptember 13.
Jazz Tonight
2019. szeptember 12.
Közösségi Mesemondó alkalom Jászberényben
2019. szeptember 8.
Jász Expo
2019. szeptember 8.
A Jövőkép Alkotók Egyesülete köztéri festménysorozatának átadója
2019. szeptember 7.
Jász Expo
2019. szeptember 7.
Jászberény
2019. szeptember 7.
Jász Expo és Fesztivál
2019. szeptember 7.
Jász Expo és Fesztivál
2019. szeptember 6.
Jász Expo
2019. szeptember 6.
Házhoz hozzuk a megyét
2019. szeptember 3.
Vuics István Régi kőhíd Jászberény c. festményének bemutatója
2019. augusztus 30.
Klubkoncert a XXIX. ART Camp Művészeti Szimpózium záróeseményeként
2019. augusztus 30.
XXIX. ART Camp Művészeti Szimpózium kiállítása
2019. augusztus 30.
Születésnapi programok és Állatkertek Éjszakája 2019. augusztus 30-án
2019. augusztus 23.
Déryné Deszkáin 4. előadás
2019. augusztus 23.
Időszaki kiállítás megnyitója
2019. augusztus 19.
Augusztus 20.
2019. augusztus 17.
a Szabadtéri Színpadon
2019. augusztus 9.
Táncképek és Fölszállott a páva gálaműsor
2019. augusztus 8.
a XXIX, Csángó Fesztiválon
2019. augusztus 7.
Folkforgatag
2019. augusztus 7.
Váradi Levente fotókiállítása
2019. augusztus 6.
Makay József Lovak és Lovaskocsi c. festményének bemutatója
2019. augusztus 3.
Szórakoztató és kulturális programok
2019. július 28.
Déryné Deszkáin 3. előadás
2019. július 27.
50 éves a Lehel-Melody TSE
2019. július 19.
Improvizációk Jazzből az Alterba
2019. július 9.
előadás
2019. július 6.
Déryné Deszkáin 2. előadás
2019. július 2.
Palkó Tibor A körte útja 1. és A körte útja 2. c. festményének bemutatója
2019. június 30.
Népi Ételek Főzőverseny
2019. június 29.
a VI. Jászberényi ZagyvaParty Fesztiválon
2019. június 28.
előzetes
2019. június 28.
a VI. Jászberényi ZagyvaParty Fesztiválon
2019. június 28.
részletes program
2019. június 23.
Bábjáték és könyvvásár
2019. június 22.
A Szikra Galéria programja
2019. június 16.
Déryné Deszkáin 1. előadás
2019. június 16.
Nyári Színházi Sorozat
2019. június 15.
a Szabadtéri Színpadon
2019. június 14.
Grecsó Krisdztián - Hrutka Róbert Klubkoncert
2019. június 13.
Közösségi Mesemondó alkalom Jászberényben
2019. június 13.
90. Ünnepi Könyvhét
2019. június 12.
Koller Zsolt díszelőadása
2019. június 5.
Budapesten, a Vajdahunyadvárban
2019. június 4.
Trabant expedíció
2019. június 4.
Nemzeti Összetartozás Napja
2019. június 4.
Thormáné Kiss Margit Anya gyermekével c. festményének bemutatója
2019. május 31.
Dr.Kiss László csillagász előadása
2019. május 31.
Megemlékezés a Világháborúk Hőseire és Áldozatira
2019. május 30.
„Legyen a zene mindenkié!”
2019. május 26.
Városi Gyermeknap és Szabadidősportnap
2019. május 26.
Városi Gyermeknap és Szabadidősportnap
2019. május 25.
Egészség ezreknek,milliók a városnak
2019. május 24.
Tégy egy lépést a békért!
2019. május 21.
Ismerd meg a körülötted élő világot!
2019. május 20.
Egészség és életmód
2019. május 18.
Pátkai Rozina Trió
2019. május 18.
Készíts tájképet a szabadban!
2019. május 18.
Teljesítménytúrák
2019. május 17.
Gubis Mihály (1948–2006) képzőművész vándorkiállítása
2019. május 17.
Rákóczi és kora megidéztetik
2019. május 14.
Demény István
2019. május 14.
Május hava- A feltétel nélküli szeretet
2019. május 9.
Találkozz Borsa Brownnal
2019. május 7.
Iványi Grünwald Béla Folyóparti kisváros templommal című festményének bemutatója
2019. május 6.
Gála
2019. május 6.
Koszorúzás
2019. május 5.
Nagyvisnyó - Bánvölgy
2019. május 1.
Városi majális
2019. május 1.
Jászberény
2019. április 30.
Vetítések a Nagyteremben és a Sára Sándor teremben egyaránt
2019. április 28.
Nyakigláb,csupaháj és málészáj bábelőadás
2019. április 27.
A király nyulai
2019. április 26.
pódium est
2019. április 24.
Katona Zoltán kiállítása
2019. április 23.
Egészség és életmód
2019. április 16.
Amilyen a hited,olyan az életed...
2019. április 16.
Jászberény a csúcson-Gerőcs Zoltán előadás
2019. április 16.
Kovács-Bogya Tünde előadása
2019. április 13.
Az Adj Esélyt Alapítvány műsora a Szent István körúti iskola sérült diákjainak.
2019. április 13.
Húsvéti készülődés
2019. április 12.
20 éves jubileumi koncert
2019. április 12.
Író-olvasó találkozó Varró Dániellel
2019. április 11.
Közösségi Mesemondó alkalom Jászberényben
2019. április 11.
Eredményhirdetés és kiállításmegnyitó
2019. április 10.
Slam verseny / Open Mic / Meghívott slammerek
2019. április 9.
Időszaki kiállítás
2019. április 6.
Bérletes előadás
2019. április 6.
Szabaduló szoba
2019. április 6.
Húsvéti játszóház
2019. április 3.
Közös éjszakai közlekedésbiztonsági kerékpározás
2019. április 3.
Város napja
2019. március 30.
A hónap meséje sorozat
2019. március 28.
Ti kértétek
2019. március 25.
Koncert és zene előadás
2019. március 22.
Nőnapi Operettgála
2019. március 21.
A Kézműves Portán
2019. március 21.
Kossuth Lajos és a jászok
2019. március 19.
Rakonczay Gábor előadása- A Déli - sark expedíció
2019. március 19.
Időszaki kiállítás
2019. március 18.
Korlátok és szabadság - Mikor lépjek közbe, s mikor ne?
2019. március 16.
JazzKívánságműsor
2019. március 15.
Emlékezzünk együtt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire!
2019. március 12.
Egészség és életmód
2019. március 10.
Brémai muzsikusok
2019. március 10.
Vásár és nyereményjáték
2019. március 9.
Bérletes előadás
2019. március 9.
A Cervinus Teátrum előadása
2019. március 9.
Jászberény
2019. március 9.
Munkácsy Szolnokon
2019. március 7.
Író-Olvasó találkozó Gombos-Kovács Judittal
2019. március 5.
Benke László Parti házak című festményének bemutatója
2019. február 28.
Könyvbemutató
2019. február 23.
A hónap meséje sorozat
2019. február 22.
Csillagászati előadássorozat
2019. február 21.
Szárnyalás
2019. február 21.
Egészség és életmód
2019. február 21.
Liska József Katolikus Középiskola Vegyeskarának koncertje
2019. február 21.
Jászkürttől a Lehel-kürtig
2019. február 20.
komédia két részben
2019. február 19.
Külföld
2019. február 19.
Bakancslista előadás és kiállítás
2019. február 15.
Nevess velünk Jászberény!
2019. február 15.
ELSŐ FEJEZET
2019. február 12.
Laki Ida Liliomos csendélet című festményének bemutatója
2019. február 10.
FOGI Színház
2019. február 10.
Farsangi maskarák
2019. február 8.
Pop-rock farsang
2019. február 7.
Író-olvasó találkozó Grecsó Krisztiánnal
2019. január 26.
A hónap meséje sorozat
2019. január 25.
Burokban született emberiség
2019. január 23.
Ünnepi gálaműsor
2019. január 22.
Jászsági költők verpályázatának eredményhirdetése
2019. január 20.
A Görbe János Színkör előadása
2019. január 19.
A Görbe János Színkör előadása
2019. január 18.
East Pole Zenekar
2019. január 17.
Egészség és életmód
2019. január 17.
Író-olvasó találkozó Tomor Anitával
2019. január 15.
Magas-hágókon át a mennyei hegyekbe -
2019. január 15.
EMBER
2019. január 8.
Telek Béla Pirkadat című festményének bemutatója
2018. december 23.
Jászberény
2018. december 22.
Ünnepi pódium 4.
2018. december 22.
Jászberény
2018. december 22.
Székelygulyás
2018. december 22.
Jászberény
2018. december 21.
Jászberény
2018. december 20.
Jászberény
2018. december 19.
Jászberény
2018. december 18.
"Aztán elrepülök Rióba"
2018. december 18.
Jászberény
2018. december 18.
Jászsági Népművészeti Műhely Egyesület
2018. december 17.
Író-olvasó találkozó Pál Feri atyával
2018. december 17.
Jászberény
2018. december 16.
Palotásy János Zeneiskola ünnepi hangversenye
2018. december 16.
Jászberény
2018. december 16.
Jászberény
2018. december 16.
Alma Együttes interaktív gyermekkoncert
2018. december 16.
Jászberény
2018. december 16.
Jászsági Népművészeti Műhely Egyesület
2018. december 15.
Kreatív délután kicsiknek és nagyoknak a könyvtárosokkal
2018. december 14.
Világos Blanka képes élménybeszámolója
2018. december 13.
Gulyás Zsuzsanna előadása
2018. december 13.
Zenés Múzeumi Esték
2018. december 12.
Moldvai csángó imádságok és dalok
2018. december 9.
Lucától Vízkeresztig
2018. december 9.
"Örvendj világ,az Úr lejött!"- A Palotásy János Vegyeskar műsora
2018. december 9.
Jászberény
2018. december 9.
Lucától Vízkeresztig
2018. december 9.
A Rubik kocka, a logikai- és egyéb játékok napja
2018. december 8.
Cantate Nobis Énekegyüttes és Székely Mihály Kórus műsora
2018. december 8.
karácsonyi játszóház
2018. december 2.
Rákász Gergely: Tél
2018. december 2.
Advent Jászberény
2018. december 2.
Gyertyagyújtás
2018. december 2.
Mikulás karácsonyi rénszarvasa
2018. december 2.
Advent Jászberény
2018. november 28.
Jászberény
2018. november 25.
Zenés bábjáték
2018. november 24.
A hónap meséje sorozat
2018. november 22.
EMBER
2018. november 17.
Jászberény
2018. november 16.
Meditatív koncert
2018. november 16.
Dr. Mika János éghajlatkutató előadása
2018. november 15.
„Örkény István egyperces túlélési technikái”
2018. november 15.
Volt egyszer egy Kunház Jászberényben
2018. november 13.
Klein Dávid
2018. november 11.
Körúti Színház
2018. november 11.
Családi Matiné
2018. november 11.
Mártin napi libaságok
2018. november 10.
Kiállítás az egykori rajzszakkörösök munkáiból
2018. november 9.
Ifjúsági Sport- és Egészségnap
2018. november 8.
Kiállítás Varga Zsófia fotóiból
2018. november 8.
Az 1956-os magyar forradalom nemzetközi visszhangja
2018. november 7.
szakgyógyszerész előadása
2018. november 6.
P. Bak János Ebéd a mezőn című festményének bemutatása
2018. október 31.
Haláli megjelenés rémes kiszolgálás!
2018. október 27.
Ecsedi Péter énekművész és vendégeinek dalestje
2018. október 27.
Énekverseny
2018. október 27.
A hónap meséje sorozat
2018. október 26.
Élőzenés vígjáték
2018. október 24.
Slam verseny és Open Mic
2018. október 23.
Emlékezzünk együtt az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, áldozataira és mártírjaira!
2018. október 21.
Előzenekar: Radar
2018. október 20.
Nevess velünk Jászberény
2018. október 20.
Jászberény
2018. október 19.
Utazás Malek Miklós zenei világában
2018. október 18.
B Jánosi Gyöngyi festőművész kiállításának megnyitója
2018. október 16.
Vidám, zenés irodalmi stílusparódiák Karinthytól Varró Daniig
2018. október 15.
Hamza Múzeum
2018. október 14.
Sára Sándor Terem
2018. október 14.
Családi matiné
2018. október 13.
A 10 éves Jászsági Hagyományőrző Egylet előadása
2018. október 10.
szívsebész előadása
2018. október 9.
Út a szabadság felé 4 kontinensen át.
2018. október 7.
Ékes virágszál hozzád esdeklünk
2018. október 6.
a Maci Alapítvány javára
2018. október 4.
Jászberény
2018. október 2.
Sáros András Téli Zagyva című festményének bemutatója
2018. október 1.
Déryné Széppataki Róza emlékére
2018. szeptember 29.
A hónap meséje sorozat
2018. szeptember 28.
Városi Könyvtár
2018. szeptember 28.
Szépkorúak Világnapja alkalmából rendezett ünnepi műsor
2018. szeptember 25.
Kóródi Anikó operaénekes, Opera Nagykövet előadása
2018. szeptember 22.
Kórushangverseny
2018. szeptember 22.
Budapesten
2018. szeptember 20.
Bükki vadvirágfotók
2018. szeptember 19.
Jászsági Népmesepont átadó
2018. szeptember 16.
színház
2018. szeptember 16.
Színpadi programok
2018. szeptember 16.
Jászberény
2018. szeptember 16.
Autómentes Nap
2018. szeptember 15.
Kulturális Örökség Napjai Jászberényben
2018. szeptember 14.
Dr. Őrlős Gábor előadása
2018. szeptember 9.
Pálinkamustra
2018. szeptember 8.
Ceglédi Ízek Kóstolója
2018. szeptember 7.
Jászberény
2018. szeptember 7.
8. Jász Expo
2018. szeptember 7.
Képzőművészeti kalandozás a mesék világában
2018. szeptember 4.
A kiállítás megnyitója 2018. szeptember 4. (kedd) 17 óra
2018. szeptember 3.
A 28. ART Camp Művészeti Szimpózium kiállítása
2018. augusztus 31.
A 28. ART Camp Művészeti Szimpózium programja
2018. augusztus 31.
A 28. ART Camp Művészeti Szimpózium kiállítása
2018. augusztus 25.
Improvizatív, költészeti hangréteg-performance, vetítéssel
2018. augusztus 24.
A 28. ART Camp Művészeti Szimpózium programja
2018. augusztus 22.
A Petőfi Irodalmi Múzeum vándorkiállítása
2018. augusztus 20.
Kispárna Mesezenekar
2018. augusztus 20.
Majoros Ági:Százszorszép Bóbiska
2018. augusztus 20.
Jászberény
2018. augusztus 20.
Szélkakas Népi Játszópark
2018. augusztus 20.
Augusztus 20.
2018. augusztus 19.
Leszállás Párizsban
2018. augusztus 17.
Four Stars Kiss Ádám, Dombóvári István, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda
2018. augusztus 8.
Makay József Patakpart című festményének bemutatója
2018. augusztus 4.
XXXI. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó
2018. július 28.
Jászberény
2018. július 27.
Zenés vígjáték
2018. július 15.
40 éves jubileumi hangversenye
2018. július 13.
Pikáns vígjáték
2018. július 7.
Nagyoperett, élő zenekarral
2018. július 6.
Hommage á Kodály Zoltán - Táncszínház
2018. július 3.
Gecse Árpád TEKNŐVÁJÓ CIGÁNYCSALÁD című festményének bemutatója
2018. július 1.
Operett élő zenekarral
2018. július 1.
Színházi sorozat
2018. június 28.
Régészeti leletek, kulturális emlékek Jászfényszaruról
2018. június 28.
Jászfényszaru
2018. június 24.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 24.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 24.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 24.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 24.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 24.
Pandúrgulyás Ínyenc Nap
2018. június 24.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 23.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 23.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 23.
15 éves jubileumi turné
2018. június 23.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 23.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 23.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 23.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 23.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 22.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 22.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 22.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 21.
ZagyvaParty Fesztivál
2018. június 21.
Jászberény
2018. június 16.
Szikra Galéria, Jász Múzeum
2018. június 16.
Elképzelt jelen c. képzőművészeti pályázat eredményhirdetés, díjátadás, pályaművekből kiállítás megnyitó
2018. június 7.
Babochay György
2018. június 7.
A Mozi előtti téren
2018. június 5.
Az emlékkiállítás megnyitója 2018. június 5. (kedd) 17 óra
2018. június 4.
Jászberény
2018. június 2.
Makettverseny és kiállítás
2018. június 1.
Csillagászati kiállítás
2018. május 27.
Jászberény
2018. május 24.
Gulyás András Zoltán előadása
2018. május 21.
musical komédia
2018. május 19.
Múzeumi Világnap
2018. május 18.
Múltidéző történelmi játszóház
2018. május 16.
Mester és tanítványa
2018. május 15.
Bendegúz a kerekesszékes világjáró
2018. május 13.
Magdeburgi Polizeichor és Déryné Vegyeskar hangversenye
2018. május 11.
Klubkoncert
2018. május 10.
festő- és grafikusművész
2018. május 9.
Lehel Film-Színházba
2018. május 8.
Kovács András Péter
2018. május 8.
Sashegyi Kálmán Piac című festményének bemutatója
2018. május 7.
Redemptio
2018. május 7.
Redemptio
2018. május 7.
Redemptio
2018. május 7.
Redemptio
2018. május 6.
A jász kamukéró, avagy történetek Szűcs Mihályról
2018. május 6.
Jászkun Redemptio Emléknap - Jászberény
2018. május 5.
Nagyvisnyó - Bánvölgy
2018. május 3.
Ember és univerzum - Szolgálat és felelősség
2018. május 1.
Jászberény
2018. május 1.
Városi Majális
2018. május 1.
Jászberény
2018. április 28.
Gyermeknevelés a XXI. században
2018. április 27.
Little G Weevil
2018. április 27.
8 méteres japán óriásteleszkóp
2018. április 27.
Saját LEGO gyűjteményekből
2018. április 22.
Genezis
2018. április 21.
Bérletes előadás
2018. április 21.
Tavaszköszöntő est
2018. április 21.
Tempera technika
2018. április 21.
Japán Kulturális Hét
2018. április 21.
Japán Kulturális Hét
2018. április 20.
Megvalósult csodák a Barkók földjén
2018. április 20.
Japán Kulturális Hét
2018. április 20.
Japán Kulturális Hét
2018. április 20.
Japán Kulturális Hét
2018. április 20.
Japán Kulturális Hét
2018. április 19.
Spirit Színház
2018. április 19.
Múzeumi Esték
2018. április 19.
Jászberényben
2018. április 18.
Testtudatos táplálkozás - Főzőest Marton Melindával
2018. április 18.
Magyarok, akik szerették Japánt
2018. április 18.
Japán Kulturális Hét
2018. április 17.
Fridrik Ágnes Krisztina és Szabó Sipos Barnabás közös kiállítása
2018. április 17.
A képzőművészeti kiállítás megnyitója 2018. április 17. 16:30 óra
2018. április 17.
Japán Kulturális Hét
2018. április 17.
Japán Kulturális Hét
2018. április 16.
Daljáték keresztmetszet homokanimációval
2018. április 16.
Filmvetítés
2018. április 16.
Kulturális hét
2018. április 15.
Harlekin Bábszínház
2018. április 14.
Egy nap az egészségért!
2018. április 13.
Klubkoncert
2018. április 13.
Bachtól Bartókig
2018. április 13.
Digitális Témahét
2018. április 10.
Slammelj Te is!
2018. április 9.
Zenés irodalmi mű
2018. április 9.
Házhoz megy a zenede
2018. április 7.
Rendhagyó tárlatvezetés filmvetítéssel
2018. április 5.
A pusztinai Magyar Ház életéről és a magyar nyelv tanításáról
2018. április 4.
Zongorán közreműködik: Takuya Niinomi
2018. április 4.
Középiskolások
2018. április 3.
Közös éjszakai közbiztonsági kerékpározás
2018. április 3.
Jászberény
2018. április 3.
Bakky Sándor Balaton-parti táj fürdőzőkkel című festményének bemutatója
2018. április 3.
Egész napos rendezvény
2018. április 3.
Kolompos Együttes
2018. március 31.
Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi közös estje
2018. március 29.
Paksi Zoltán asztrozófus előadása
2018. március 26.
Yazd és Jászberény
2018. március 24.
Szimfonikus bérlet
2018. március 24.
húsvéti játszóház
2018. március 23.
Kalup Csilla
2018. március 23.
Exobolygók, távoli világok egyre közelebbről
2018. március 21.
Néptánc alapú tréning kifulladásig
2018. március 21.
Koncert olasz vendégművészek közreműködésével
2018. március 21.
Jászok az 1848/49-es szabadságharcban
2018. március 21.
Magyari Hunor fotókiállítása
2018. március 16.
Takáts Tamás Blues Band
2018. március 15.
Emlékezzünk együtt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire!
2018. március 14.
Jászberény
2018. március 11.
Vasárnapi matiné
2018. március 11.
Családi játszóház
2018. március 9.
Halványlila gőz
2018. március 8.
A meseest, amelyről a gyerekek bátran hiányozhatnak!!!
2018. március 8.
Jászberény
2018. március 6.
A Szentföld csodája
2018. március 6.
Olgyay Ferenc Tél a hegyen c. festményének bemutatója
2018. március 3.
Klubkoncert
2018. március 3.
Bérletes előadás
2018. március 3.
Thorma János múzeum
2018. március 2.
60 éves a jászberényi Palotásy János Zeneiskola
2018. február 28.
Herendi porcelán kiállítás
2018. február 27.
Az emlékkiállítás megnyitója 2018. február 27. (kedd) 17 óra
2018. február 23.
Válogatás Nagy Gyula gyűjteményéből
2018. február 23.
Csillagászati előadássorozat
2018. február 22.
Adatok a jászberényi vendégfogadás történetéből
2018. február 22.
Demeter István pap, költő és festő élete
2018. február 20.
Bihar megye turisztikai kínálata
2018. február 16.
Traffic Band
2018. február 15.
Könyvbemutató
2018. február 15.
Rendhagyó történelemóra középiskolásoknak
2018. február 13.
Gy. Riba János Halászok a téli folyónál c. festményének bemutatója
2018. február 13.
és Kirkósa Tünde csellóművész koncertje
2018. február 11.
FOGI Színház előadása
2018. február 11.
Itt a farsang, áll a bál
2018. február 4.
Élő közvetítés
2018. február 4.
Bérletes előadás
2018. február 3.
A kiállítás zárása előtti tárlatvezetés
2018. február 2.
Klubkoncert
2018. február 2.
Horvai Ferenc előadása
2018. január 27.
Hegedűs D. Géza
2018. január 27.
Az olajpasztell technikája
2018. január 25.
Germán medicina
2018. január 23.
Köszönöm Öreg című festménykiállítás megnyitója
2018. január 23.
Aranyosi Ervin
2018. január 22.
SZIMFONIKUS BÉRLET 2017/2018 JÁSZBERÉNY
2018. január 22.
Posztumusz kiállítás Szalkári Rózsa festőművész hagyatékából
2018. január 21.
Maszk Bábszínház
2018. január 19.
Kollár - Klemencz
2018. január 17.
Szatmári Nóra
2018. január 16.
Bakancslista
2018. január 14.
Görbe János Színkör
2018. január 13.
Görbe János Színkör
2018. január 9.
Rudnay Gyula Anya gyermekével c. festményének bemutatója
2018. január 6.
Pesti Magyar Operett Színpad
2017. december 29.
Klubkoncert
2017. december 23.
Gyertyagyújtás
2017. december 22.
Follow the Flow
2017. december 22.
Advent Jászberény!
2017. december 22.
A Szántai család jóvoltából
2017. december 22.
Főtéri sátor
2017. december 22.
Műsor
2017. december 21.
Főtéri sátor
2017. december 20.
Főtéri sátor
2017. december 19.
Főtéri sátor
2017. december 18.
Főtéri sátor
2017. december 17.
Ünnepi pódium 3.
2017. december 17.
Gyertyagyújtás
2017. december 17.
ADVENTI MATINÉ 3.
2017. december 17.
Intézmények és közösségek
2017. december 17.
Advent Jászberény!
2017. december 16.
Jöjjünk össze futólag!
2017. december 15.
Karácsonyi falu
2017. december 15.
Képes élménybeszámoló
2017. december 15.
Adventi falu
2017. december 15.
Fúvós hangszerek a magyar népzenében Molnár László és barátai
2017. december 15.
Advent Jászberény!
2017. december 13.
"Kelj fel keresztény lélek"
2017. december 11.
Kalandos utazás Dél-Kínában
2017. december 10.
ÜNNEPI PÓDIUM 2.
2017. december 10.
Gyertyagyújtás
2017. december 10.
A rendíthetetlen ólomkatona -TáncMese
2017. december 10.
Advent 2017.
2017. december 9.
GYERMEK és FELNŐTT TÁNCHÁZ valamint KONCERT a Jászság Népi Együttes Víz utcai székházában!
2017. december 9.
Székely Mihály Kórus, Cantate Nobis Énekegyüttes, Pro Kultúra Férfikar - Fülek
2017. december 9.
Karácsonyi Játszóház
2017. december 8.
Cinema Part Club
2017. december 8.
Utasi Hajnalka mesekönyvének bemutatója
2017. december 7.
Könyvbemutató és beszélgetés a témáról
2017. december 7.
Író-olvasó találkozó Hidas Judittal
2017. december 5.
Halálának 80. évfordulója alkalmából
2017. december 3.
Gyertyagyújtás
2017. december 3.
SZABAD-E BEJÖNNI IDE BETLEHEMMEL?- Kaláka Együttes koncertje
2017. december 3.
Advent Jászberény!
2017. november 30.
Farkas Edit képzőművészeti kiállítása
2017. november 30.
Az ONCSA áldásos tevékenysége a Jászságban
2017. november 27.
Gulyás István zongoraművész
2017. november 25.
A gouache technikája
2017. november 25.
Alkotói érzékenyítés 4-8 éves gyerekeknek
2017. november 24.
Gidó és Fáraó koncert
2017. november 24.
a Jövőkép Alkotók Egyesületének kiállítása
2017. november 24.
Régmúlt iskolák tárgyi emlékeinek, eszközeinek bemutatása
2017. november 24.
Képzőművészeti kiállítás az intézmény művésztanárainak munkáiból
2017. november 24.
100 éves a jászberényi tanítóképzés
2017. november 23.
Kiállítás
2017. november 21.
SZIMFONIKUS BÉRLET 2017/2018 JÁSZBERÉNY
2017. november 21.
Önálló est
2017. november 21.
Író-olvasó találkozó Zemlényi Zoltánnal
2017. november 19.
Kutyánszki Kázmér,avagy egy versíró kutya kalandjai
2017. november 19.
MÁKTÜNDÉR ÉS LOMBMANÓ
2017. november 18.
SZÍNHÁZ BÉRLET 2017/2018
2017. november 18.
Lehel Vezér Gimnázium jubileumi koncertje
2017. november 17.
Presser Gábor- Rúzsa Magdi duett koncertje
2017. november 17.
Babucs Zoltán könyvének bemutatója
2017. november 15.
300 éve született Mária Terézia
2017. november 14.
Balogh Ottó: ORRVÉRZÉSIG KUTYASZÁN
2017. november 14.
A képzőművészeti kiállítás megnyitója
2017. november 13.
Karinthy Frigyes és a magyar nyelv, avagy
2017. november 10.
Kundóri és SMART JAZZ
2017. november 10.
Hagyományok Háza élőszavas mesemondása
2017. november 9.
Nemzetközi konferencia
2017. november 7.
Chiovini Ferenc Szolnoki piacnál c. festményének bemutatója
2017. november 5.
Déryné Vegyes Kar előadása
2017. október 29.
ŐSZI MŰVÉSZETI HETEK
2017. október 29.
Alkotói érzékenyítés 4-8 éves gyerekeknek
2017. október 28.
ŐSZI MŰVÉSZETI HETEK
2017. október 27.
Dr. Kóspál Ágnes
2017. október 26.
ŐSZI MŰVÉSZETI HETEK
2017. október 24.
Dumaszínház - Aranyosi Péter önálló estje
2017. október 23.
Október 23.
2017. október 21.
ŐSZI MŰVÉSZETI HETEK
2017. október 19.
Filmklub
2017. október 18.
ŐSZI MŰVÉSZETI HETEK
2017. október 18.
A tárgyakat bemutatja Dr. Fodor István régész
2017. október 17.
ŐSZI MŰVÉSZETI HETEK
2017. október 17.
KÓRÓDI ANIKÓ operaénekesnőnek, az Opera Nagykövetének előadása
2017. október 16.
Közreműködnek meghívott költők, slammerek + Slam verseny + Open Mic
2017. október 15.
ŐSZI MŰVÉSZETI HETEK
2017. október 14.
a Jászság Népi Együttes Víz utcai székházában
2017. október 14.
Magyarországi ősbemutató
2017. október 13.
ŐSZI MŰVÉSZETI HETEK
2017. október 12.
ŐSZI MŰVÉSZETI HETEK
2017. október 10.
Sáros András: "Családi meglepetés festmény" bemutatója
2017. október 10.
Öregerdő Üdülőtábor
2017. október 10.
Vásárhelyi István Üdülőtábor
2017. október 9.
ŐSZI MŰVÉSZETI HETEK
2017. október 8.
Nordic Walking a könyvtárosokkal
2017. október 6.
ef.Zámbó István kiállításmegnyitója filmvetítéssel, közönségtalálkozóval és koncerttel
2017. október 6.
Kiállításmegnyitó filmvetítéssel, közönségtalálkozóval és koncerttel
2017. október 6.
Filmvetítés és közönségtalálkozó ef.Zámbó Istvánnal
2017. október 6.
Országos Könyvtári Napok
2017. október 5.
Országos Könyvtári Napok
2017. október 3.
Országos Könyvtári Napok
2017. október 2.
ŐSZI MŰVÉSZETI HETEK
2017. október 1.
Ismerjük meg városunkat
2017. szeptember 30.
SZÍNHÁZI BÉRLET
2017. szeptember 30.
Jeff Baron: SZÉP JÓ ESTÉT, MR. GREEN
2017. szeptember 30.
alkotói érzékenyítés 4-8 éveseknek
2017. szeptember 30.
Kerékpáros Teljesítménytúrák
2017. szeptember 29.
A 27. Art Camp Nemzetközi Művészeti Szimpózium kiállítása
2017. szeptember 29.
SOULWAVE
2017. szeptember 29.
Városi Könyvtár
2017. szeptember 29.
Díjátadás
2017. szeptember 29.
Ingyenes előadások, workshopok és ismeretterjesztő programok
2017. szeptember 28.
István a király
2017. szeptember 27.
Rajzpályázat díjátadás
2017. szeptember 27.
Jászberény
2017. szeptember 24.
Mirkó királyfi
2017. szeptember 24.
„Mese szárnyán” kreatív kézműves foglalkozás
2017. szeptember 21.
Író-olvasó találkozó Beck Andrea írónővel
2017. szeptember 20.
Látogatás a kaukázusi jászoknál
2017. szeptember 19.
Varga József Zsolt képzőművészeti kiállítása
2017. szeptember 17.
Európai Mobilitási Hét
2017. szeptember 16.
Kultúrális Örökség Napja
2017. szeptember 14.
Európai Autómentes Nap
2017. szeptember 13.
Bepillantás Indonéziába
2017. szeptember 13.
Restaurált festmények ünnepélyes átadása és bemutatása
2017. szeptember 10.
Deniz koncert
2017. szeptember 9.
A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria rajzszakkörének kiállítása
2017. szeptember 9.
Nyírségi ebéd
2017. szeptember 9.
Vásár, játszóház
2017. szeptember 8.
Jász Expó & Fesztivál
2017. szeptember 8.
Jász Expó & Fesztivál
2017. szeptember 8.
Jász Expó & Fesztivál
2017. szeptember 8.
Jász Expó & Fesztivál
2017. szeptember 8.
Jász Expó & Fesztivál
2017. szeptember 8.
Jászberény
2017. szeptember 7.
Író-olvasó találkozó Hajnal József újságíróval
2017. szeptember 5.
Rácz Kálmán Vízpart táj című festményének bemutatója
2017. augusztus 30.
A 27. Art Camp Nemzetközi Művészeti Szimpózium záróeseménye
2017. augusztus 30.
A 27. Art Camp Nemzetközi Művészeti Szimpózium kiállítása
2017. augusztus 30.
Múzeumi esték
2017. augusztus 27.
-
2017. augusztus 26.
Jászberény
2017. augusztus 25.
Mélység és magasság című képzőművészeti kiállítás megnyitója
2017. augusztus 20.
Augusztus 20.
2017. augusztus 20.
Augusztus 20.
2017. augusztus 20.
Augusztus 20.
2017. augusztus 20.
Augusztus 20.
2017. augusztus 20.
Augusztus 20.
2017. augusztus 20.
Augusztus 20.
2017. augusztus 20.
Augusztus 20.
2017. augusztus 20.
Ünnepi programok államalapító Szent István tiszteletére
2017. augusztus 17.
Pompakedvelő Eszterházy Miklós herceg udvari muzsikája
2017. augusztus 15.
Az LVG tanárainak és tanítványainak képzőművészeti kiállítása
2017. augusztus 8.
Európai Kisebbségek Folklór Fesztiválja és Népművészeti Vásár - 2017. augusztus 8-13.
2017. augusztus 8.
Makay József Lányok a kútnál című festményének bemutatója
2017. augusztus 5.
Szolnoki Szimfonikus Zenekar
2017. augusztus 5.
A mézvásár után
2017. augusztus 5.
a Szolnoki Szimfonikus Zenekar "Bécsi est" című hangversenyére
2017. augusztus 5.
Méhpempő és a propolisz hatásai
2017. augusztus 5.
XXX. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó
2017. július 29.
Sztár vendég a Walcz Entertainment csapat 3 párja
2017. július 28.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Bukta Imre és Kiss Péter festő osztályának kiállítása
2017. július 23.
Fordulatos, szellemes, kedvesen pikáns zenés vígjáték
2017. július 23.
155 éves évforduló alkalmából rendezett hangverseny
2017. július 22.
Experidance Production
2017. július 10.
Hagyományőrző természetismereti napközistábor
2017. július 9.
Vidám, pikáns játék két részber
2017. július 6.
Experidance Production
2017. július 4.
Gecse Árpád CIGÁNYLÁNY című festményének bemutatója
2017. július 2.
Országos Kerékpáros Körverseny
2017. július 1.
Szénrajz technikája
2017. június 29.
A jász hagyományok nyomában
2017. június 24.
Nyári Színház
2017. június 24.
Vígjáték két részben
2017. június 22.
Musical Show
2017. június 21.
Büdösbogár, vesevirág, sasköröm
2017. június 18.
Ínyenc Nap
2017. június 18.
ZagyvaParty Fesztivál, Ínyencnap
2017. június 18.
Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2017. június 18.
népmese feldolgozás a Berényi Színjátékos Társaság előadásában
2017. június 18.
diákok és tanárok koncertje
2017. június 18.
Borbuly a falánk törpe
2017. június 18.
homoludens.hu Egyesület
2017. június 18.
Iráni ételek kóstolója
2017. június 18.
Kultúrzug
2017. június 18.
Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2017. június 18.
Jászberényben
2017. június 18.
Pandúrgulyás Ínyenc Nap
2017. június 17.
Élő nagykoncert
2017. június 17.
4. Jászberényi ZagyvaParty Fesztivál, Forduló nap
2017. június 17.
Mécses készítés, tűztánc
2017. június 17.
ZagyvaParty Fesztivál, Fordulónap
2017. június 17.
ZagyvaParty Fesztivál, Fordulónap
2017. június 17.
Zenebonás barangolás
2017. június 17.
A Spirit Színház mesejátéka
2017. június 17.
Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2017. június 17.
Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2017. június 17.
homoludens.hu Egyesület
2017. június 17.
Emlékképek a 19. század végéről és a 20. századból
2017. június 17.
Megformált valóság c. képzőművészeti pályázat eredményhirdetés, díjátadás, pályaművekből kiállítás megnyitó
2017. június 17.
Kultúrzug
2017. június 17.
Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2017. június 17.
A jóga ezerarcú királynője
2017. június 16.
Így jár minden málnatolvaj - Lemezbemutató koncert a ZagyvaParty Fesztiválon
2017. június 16.
Blues Nap
2017. június 16.
Koncert
2017. június 16.
ZagyvaParty Fesztivál, Blues nap
2017. június 16.
kaczagtató komédia a Berényi Színjátékos Társaság Előadásában
2017. június 16.
Jászsági Pálinkamustra és Párlat verseny
2017. június 16.
Kultúrzug
2017. június 16.
Családi program Papp Anett textilművésszel
2017. június 15.
Jazz Nap
2017. június 15.
ZagyvaParty Fesztivál, Jazz nap
2017. június 15.
Koncert
2017. június 15.
Akusztikus gitárkoncert a ZagyvaParty Fesztivál Jazz napján
2017. június 15.
4. Jászberényi ZagyvaParty Fesztivál
2017. június 10.
A DOBRODA zenekar 10 éves jubileumi koncertje és Táncház
2017. június 10.
Alkotói érzékenyítés Papp Anett textilművésszel
2017. június 10.
Kreatív foglalkozás 4-8 éveseknek Papp Anett textilművésszel
2017. június 9.
csillagászati előadássorozat
2017. június 8.
88. Ünnepi Könyvhét
2017. június 7.
"Mire képesek a lézerek? És a lézerfizikus?"
2017. június 6.
Benke László Zagyva parti házak című festményének bemutatója
2017. június 3.
Stephanie Schlesser
2017. június 3.
45 éves a Jászság Népi Együttes
2017. június 3.
Megemlékezés
2017. június 3.
Makettverseny és kiállítás
2017. június 1.
Jászberényben
2017. május 31.
Huszár hagyományőrzés a Jászságban
2017. május 30.
(F)élj bátran - Al Ghaoui Hesna
2017. május 29.
A Rubicon történelmi folyóírat JÁSZKUN számának bemutatója
2017. május 28.
100 Folk Celsius együttessel
2017. május 27.
Helyszín: Jászberény- Margit-sziget, Városi Strandfürdő, Klapka SZKI udvara, tornaterme, Szántai-kert
2017. május 25.
Kiállítás megnyitó
2017. május 24.
Dr. PETHŐ LÁSZLÓ habil - Jászberény története a harmincas évektől az ezredfordulóig könyvbemutató előadás
2017. május 24.
Leheles a nagyvilágban - Dr. Nagy János botanikus
2017. május 20.
Nyitott műterem Jászberényben a Jövőkép Alkotók Egyesülete szervezésében
2017. május 19.
Módszertani hétvége Jászberényben
2017. május 19.
A Kaukázustól a Mátráig A keleti jászok letelepedése Magyarországon
2017. május 18.
Író-olvasó találkozó
2017. május 16.
ZagyvaParty Fesztivál, Déryné Deszkáin - nyári színházak
2017. május 13.
Székely Mihály Kórus, Ózdi Városi Vegyeskar
2017. május 13.
ÜSZTÜRÜ és Nyitrai Mariann koncertje, Táncház
2017. május 12.
ED PHILIPS AND THE MEMPHIS PATROL lemezbemutató koncert!!! Vendég: FOOL MOON A koncert után a hangulatfelelős: DJ FÁCZÁN ERVIN
2017. május 12.
Palotásy János Zeneiskola zenei pályán lévő volt növendékeinek hangversenye
2017. május 11.
Bővülő történelem
2017. május 9.
Orosz Gellért Tündöklő c. festményének bemutatója
2017. május 8.
Tankokkal vérbefojtott szabadságharc
2017. május 7.
Mozgásos, Művészeti, Tudományos foglalkozás 4-8 éveseknek
2017. május 6.
A televíziós tehetségkutató döntősei
2017. május 6.
Ünnepség, koszorúzás
2017. május 5.
A Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadása
2017. május 5.
Vetélkedők, lovasbemutató
2017. május 4.
Kóródi Máté
2017. május 1.
Horváth Tamás, Sonny
2017. május 1.
Jászberény
2017. április 30.
avagy a londoni szextett
2017. április 29.
Tükrös zenekar koncertje és Táncház
2017. április 29.
Jászberényben
2017. április 29.
A számítógépes grafika
2017. április 28.
Csillagászati előadássorozat
2017. április 28.
Író-olvasó találkozó
2017. április 27.
A Palotásy János Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola növendék hangversenye
2017. április 27.
A jász hagyományok nyomában
2017. április 25.
Faragó László
2017. április 24.
Kovács Richárd és Sas Dániel zongorahangversenye
2017. április 22.
Mozgásos, Művészeti, Tudományos foglalkozás 4-8 éveseknek
2017. április 22.
Natura Nap
2017. április 21.
Zenés - irodalmi est Wass Albert emlékére
2017. április 20.
Író-olvasó találkozó
2017. április 19.
Amerikai gyöngyszemek
2017. április 19.
Gasztronómiai barangolások
2017. április 18.
Internet és videojátékok veszélyei és lehetőségei
2017. április 18.
Úton a szabad jászok földjén című fotókiállítás megnyitója
2017. április 14.
Muddy Shoes W. Pintér Petra
2017. április 12.
Polgáry Géza „Aradi táj” című festményének bemutatója
2017. április 11.
A Magyar Költészet Napja alkalmából
2017. április 11.
Eredményhirdetés és kiállításmegnyitó
2017. április 9.
Fabula Bábszínház: A BÁTOR NYULACSKA zenés bábjáték
2017. április 9.
Tarisznyás Műhely: „ Húsvéti készülődés”
2017. április 8.
Használt babaholmik vására, kézműves foglalkozás
2017. április 8.
Ünnepre hangoló
2017. április 5.
Életmű kiállítás
2017. április 3.
Koszorúzás
2017. április 2.
ünnepség
2017. április 2.
A Jövőkép Alkotók Egyesületének szabadtéri kiállítása
2017. április 2.
Betyárok
2017. április 2.
Margit-sziget
2017. április 1.
Közös éjszakai közbiztonsági kerékpározás
2017. április 1.
Déryné Vegyeskar
2017. március 31.
csillagászati előadássorozat
2017. március 31.
Kockabarátok kiállítás
2017. március 30.
A titokzatos elefántagyar kürt rejtélyei
2017. március 29.
Vidra Szabó Ferenc: Határmezsgyék vándorai
2017. március 25.
Szolnoki Szimfonikus Zenekar hangversenye
2017. március 24.
Frozen Steak & Salty Dog
2017. március 23.
Író-olvasó találkozó
2017. március 22.
Gasztronómiai barangolások
2017. március 17.
Utazómajom
2017. március 15.
Vendégslammerek: Basch Peti és Csider István Zoltán
2017. március 15.
Emlékezzünk együtt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire!
2017. március 14.
Szabad sajtó napja
2017. március 12.
VSG Kamarabalett: Csipkerózsika interaktív TáncMese
2017. március 12.
Régi technikák új köntösben
2017. március 11.
Mozgásos, Művészeti, Tudományos alkotó foglalkozás 4-8 éveseknek
2017. március 10.
Ripoff Raskolnikov Sir Oliver
2017. március 10.
Szatmári Nóra:2017 a Nap éve, a Magvetés ideje
2017. március 8.
Író-olvasó találkozó Szurovecz Kitti író, újságíróval
2017. március 7.
Bakky Sándor „Arácsi part” című festményének bemutatója
2017. március 6.
Spirit Színház
2017. március 4.
Emlékhangverseny
2017. március 4.
Közösségi Ház átadás
2017. február 28.
Akik visszajöttek
2017. február 27.
Dr. Novák István - Utazásaim Ausztráliában és Óceánia Szigetein
2017. február 25.
Szökőnap
2017. február 24.
Ivan and the Parazol
2017. február 24.
Kőzetek a világűrből
2017. február 22.
Gasztronómiai barangolások
2017. február 19.
Családi matiné
2017. február 19.
Családi játszóház
2017. február 18.
Szolnoki Szimfonikus Zenekar
2017. február 14.
Nagyné Koncz Éva „Belső Zagyva téli napsütésben” című festményének bemutatója
2017. február 12.
Operett két felvonásban – átirat
2017. február 10.
A legenda visszatér
2017. február 5.
élő közvetítés a Lehel Film-Színházban
2017. február 4.
A szitanyomás technikája
2017. január 31.
2017. évi programok
2017. január 27.
BLUES B.R.OTHERS
2017. január 22.
Képzőművészeti kiállítás
2017. január 22.
Kiállításmegnyitó és zenés verses est borkóstolóval
2017. január 22.
KUTTYOMFITTY TÁRSULAT: Eltáncolt cipellők
2017. január 20.
Csillagászati előadássorozat
2017. január 19.
Demeter István pap, költő, festő élete
2017. január 19.
Találkozó Papp Diána író, újságíróval
2017. január 18.
Kolozsi Sándor fotográfus kiállításmegnyitója
2017. január 18.
Kolozsi Sándor fotográfus kiállítása
2017. január 15.
Színház
2017. január 15.
Színház
2017. január 14.
Bérletes előadás
2017. január 13.
Pure Blues koncertsorozat
2017. január 10.
Rudnay Gyula „Menekülő anya” című (védett) festményének bemutatója
2017. január 8.
Jászok
2016. december 23.
Péntek 2
2016. december 22.
Csütörtök
2016. december 21.
Szerda
2016. december 20.
Kedd
2016. december 19.
Hétfő
2016. december 19.
Tehetségkutató verseny iskolásoknak
2016. december 18.
Ünnepi pódium 4.
2016. december 18.
Déryné Vegyeskar meghívója
2016. december 18.
Advent 4
2016. december 18.
Advent 4
2016. december 18.
Advent Jászberényben
2016. december 18.
Advent Jászberényben
2016. december 17.
Palotásy János Vegyeskar hangversenye
2016. december 17.
szombat
2016. december 16.
Csillagászati előadássorozat
2016. december 16.
Péntek
2016. december 16.
Idősek karácsonya
2016. december 15.
A jászsági oktatás végvárai
2016. december 13.
Szellemi feltöltődés advent idején Pál Feri atyával
2016. december 11.
Gyertyagyújtás
2016. december 11.
Advent 3.
2016. december 11.
Advent Jászberényben
2016. december 10.
Székely Mihály Kórus, Cantate Nobis Énekegyüttes, Hatvani Grassalkovich Énekegyüttes
2016. december 10.
Karácsonyi játszóház
2016. december 9.
Pure Blues koncertsorozat
2016. december 7.
2017. évi programok
2016. december 6.
Az év koncertje Jászberényben: BRAINDOGS
2016. december 6.
Telek Béla „Öreg vízimalom a Zagyván” című festményének bemutatója
2016. december 4.
Jászberényben
2016. december 4.
Ünnepi pódium 2.
2016. december 4.
Gyertyagyújtás
2016. december 4.
Csodamalom Bábszínház Adventi matiné 2.
2016. december 3.
Radar
2016. november 27.
Gyertyagyújtás
2016. november 27.
Advent 1
2016. november 27.
Kézműves délután a Jászsági Népművészeti Műhely tagjaival
2016. november 25.
Klubkoncert
2016. november 24.
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjához kapcsolódó események Jászberényben
2016. november 22.
Érzelmi biztonság: Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról?
2016. november 17.
Nyitott Könyvtár
2016. november 16.
A szkíták, szarmaták, alánok, ötvösművészetének remekei
2016. november 14.
"IV. Csillagkürt - 2016"
2016. november 12.
Toll- és tusrajz technikája
2016. november 12.
In memoriam Bartók, Liszt, Bárdos, Szololay
2016. november 11.
Vendég: KÉZDY LUCA
2016. november 10.
Gyere velünk a múzeumba!
2016. november 8.
B. Simon Ferenc Margitsziget című festményének bemutatója
2016. november 7.
Játékos tudomány
2016. november 6.
Harmónia Nap
2016. november 6.
Harmónia Nap
2016. november 6.
Pozitív gondolkodás, boldogabb élet!
2016. november 5.
Moliere: Képzelt beteg
2016. november 5.
Telek Béla művésztanár és Máté György szobrászművész kiállítása
2016. november 3.
Magyar filmcsemegék havonta két csütörtökön
2016. november 3.
Író-olvasó találkozó Singer Magdolna író, újságíró, mentálhigiénés szakemberrel
2016. október 29.
a Rocket Rollers zenekarral
2016. október 29.
Közreműködik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar
2016. október 28.
CSILLAGÁSZATI ELŐADÁS
2016. október 27.
Örkény István az életéről
2016. október 25.
Beszéljünk az operáról!
2016. október 23.
Szabadtéri kiállítás a forradalom 60. évfordulója tiszteletére
2016. október 23.
Emlékezzünk együtt az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, áldozataira és mártírjaira!
2016. október 17.
Klasszikus, romantikus, kortárs zongoramuzsika
2016. október 16.
Nektár Színház- Rigócsőr királyfi
2016. október 15.
Múzeumpedagógiai program
2016. október 14.
Vendég Tátrai Tibor, előzenekar: Rock a Drog
2016. október 14.
+ 1 NAP AZ EGÉSZSÉGÉRT !
2016. október 11.
Pion István és Bárány Bence + Open Mic
2016. október 11.
Beszéljünk az operáról!
2016. október 9.
„Erre csörög a dió…” Kézműves játszóház és népi játékok tanulása
2016. október 7.
Brasnyó Antal – brácsa, Szabó Csobán Gergő – bőgő
2016. október 7.
Bíró Boglárka festőművész kiállítása
2016. október 7.
Országos Könyvtári Napok
2016. október 6.
Országos Könyvtári Napok
2016. október 6.
13 aradi vértanú és gróf Batthyány Lajos halálának 167. évfordulóján
2016. október 4.
Országos Könyvtári Napok
2016. október 4.
Sáros András Korcsolyázók című festményének bemutatója
2016. október 3.
ÉLETRE KELT MESEHŐSÖK
2016. október 2.
Zenés vígjáték
2016. október 1.
Kiállítás megnyitó
2016. szeptember 30.
CinePart Club 2016/17 évi nyitó koncertje számtalan meglepetéssel
2016. szeptember 30.
A magyar Szent Korona hiteles másolatának kiállítása
2016. szeptember 30.
Minden program ingyenes!
2016. szeptember 30.
Idősek Napja
2016. szeptember 29.
emlékére rendezett ünnepség
2016. szeptember 27.
Fotókiállítás megnyitó
2016. szeptember 27.
Kiállítás
2016. szeptember 25.
Maszk Bábszínház: „Az Ezeregyéjszaka meséi” (- avagy a Rózsamosolyú leány története)
2016. szeptember 24.
Hagyományos múzeumi koncert
2016. szeptember 24.
CSILLAGÁSZAT
2016. szeptember 23.
CSILLAGÁSZATI előadás
2016. szeptember 23.
Francsics László kiállítása
2016. szeptember 22.
Utazás jász őseink motívumvilágába
2016. szeptember 20.
Első év: Svájc - zongoraciklus
2016. szeptember 18.
Európai Autómentes Nap
2016. szeptember 18.
Európai Autómentes Nap
2016. szeptember 18.
Európai Autómentes Nap
2016. szeptember 18.
Európai Autómentes Nap
2016. szeptember 18.
Európai Autómentes Nap
2016. szeptember 16.
Író-olvasó találkozó Lakatos Levente író, újságíró műsorvezetővel
2016. szeptember 16.
Európai Autómentes Nap
2016. szeptember 15.
Európai Autómentes Nap
2016. szeptember 14.
Európai Autómentes Nap
2016. szeptember 14.
Európai Autómentes Nap
2016. szeptember 13.
SZÍNEK, FÉNYEK, MÍTOSZOK
2016. szeptember 11.
Kreatív kézműves családi játszóház
2016. szeptember 10.
Vásár és kézműves foglalkozás
2016. szeptember 8.
A Képzőművészet-barát Klub hangulatának felidézése
2016. szeptember 6.
Vuics István: Mózes imája
2016. szeptember 5.
Játék fiataloknak
2016. szeptember 4.
a VI. Jász Expo és Fesztivál vasárnapján
2016. szeptember 4.
a VI. Jász Expo és Fesztivál vasárnapi napján
2016. szeptember 4.
Jász Expo 2016
2016. szeptember 4.
a VI. Jász Expo és Fesztivál vasárnapi napján
2016. szeptember 3.
Jász Expo 2016
2016. szeptember 3.
a VI. Jász Expo és Fesztivál szombati napján
2016. szeptember 3.
Lehel-Melody TSE és No Comment Tánciskola
2016. szeptember 3.
a VI. Jász Expo és Fesztivál szombati napján
2016. szeptember 3.
a VI. Jász Expo és Fesztivál szombati napján
2016. szeptember 2.
Zenés vásári komédia
2016. szeptember 2.
a VI. Jász Expo és Fesztivál pénteki napján
2016. szeptember 2.
Kiállítás és Fesztivál
2016. augusztus 30.
Kecskemét
2016. augusztus 28.
futóversenyek
2016. augusztus 20.
Ünnepi programok államalapító Szent István tiszteletére
2016. augusztus 20.
Ünnepi programok államalapító Szent István tiszteletére
2016. augusztus 20.
Ünnepi programok államalapító Szent István tiszteletére
2016. augusztus 20.
Műsor
2016. augusztus 20.
Ünnepi programok
2016. augusztus 13.
A jászberényi 26. ART CAMP Nemzetközi Művészeti Szimpózium kiállítása
2016. augusztus 12.
Kőhalmi és KAP
2016. augusztus 11.
Az Experidance Production és a 100 Tagú Cigányzenekar
2016. augusztus 9.
Valamilyen Valamik – lemezbemutató koncert
2016. augusztus 9.
A 26. ART CAMP Nemzetközi Művészeti Szimpózium és kiállítás programja
2016. augusztus 9.
Olgyay Ferenc Búzamező pipacsokkal című festményének bemutatója
2016. augusztus 6.
XXIX. Nemzetközi mézvásár és méhésztalálkozó
2016. augusztus 6.
Mézkirálynő választás
2016. augusztus 5.
a Lehel Film-színházban
2016. július 30.
Sztárvendégek: Fever Dance Group
2016. július 19.
Európai Kisebbségek Folklór Fesztiválja és Népművészeti Vásár
2016. július 17.
Edda musical
2016. július 5.
Gecse Árpád Vásár című festményének bemutatója
2016. június 28.
GY. RIBA 111
2016. június 26.
a Retro Party Zenekarral
2016. június 26.
Mentalien
2016. június 26.
ZagyvaParty Fesztivál Kert Mozi
2016. június 26.
ZagyvaParty Fesztivál Inyenc Nap
2016. június 26.
ZagyvaParty Fesztivál Ínyenc nap
2016. június 26.
V. Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2016. június 26.
növendékek és tanáraik fellépése
2016. június 26.
„Fenevadak az utcán”
2016. június 26.
Jászsági ízek mebutatója
2016. június 26.
Népi ihletettségű játékok parkja
2016. június 26.
V. Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2016. június 26.
Pandúrgulyás Ínyencnap
2016. június 26.
Népi étel főzőverseny
2016. június 25.
ZagyvaParty Fesztivál Forduló Nap
2016. június 25.
ZagyvaParty Fesztivál Forduló Nap
2016. június 25.
ZagyvaParty Fesztivál Kert Mozi
2016. június 25.
ZagyvaParty Fesztivál Kert Mozi
2016. június 25.
ZagyvaParty Fesztivál Forduló Nap
2016. június 25.
ZagyvaParty Fesztivál Forduló nap
2016. június 25.
Kívánság mécses
2016. június 25.
ZagyvaParty Fesztivál Forduló Nap
2016. június 25.
a Príma Party Zenekarral
2016. június 25.
V. Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2016. június 25.
Napraforgó Meseszínház interaktív mesejáték kicsiknek és nagyoknak
2016. június 25.
és a belőle készült ételekből
2016. június 25.
ZagyvaParty Fesztivál Forduló nap
2016. június 25.
Napraforgó Meseszínház interaktív meseszínház
2016. június 25.
V. Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2016. június 25.
Simonváros Kata és Czigány Csaba
2016. június 25.
„Sárkányverő”, interaktív játékpark, sportolda, kézművesség
2016. június 25.
V. Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2016. június 25.
Kultúrzúg
2016. június 25.
Kiskalász zenekar
2016. június 25.
Kultúrzúg
2016. június 25.
V. Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2016. június 25.
Hang - Handpan
2016. június 25.
Kultúrzug
2016. június 24.
Bela Galik
2016. június 24.
ZagyvaParty Fesztivál Jazz Nap
2016. június 24.
Dalok a 60-as évekből
2016. június 24.
ZagyvaParty Fesztivál Kert Mozi
2016. június 24.
ZagyvaParty Fesztivál Jazz Nap
2016. június 24.
V. Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2016. június 24.
Zenés vásári komédia
2016. június 24.
ZagyvaParty Fesztivál Jazz Nap
2016. június 24.
Dalok a 60-as évekből
2016. június 24.
ZagyvaParty Fesztivál Jazz nap
2016. június 24.
V. Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2016. június 24.
V. Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2016. június 24.
Kultúrzug
2016. június 23.
Tom Hallas
2016. június 23.
ZagyvaParty Fesztivál Kert Mozi
2016. június 23.
Zagyva Party Fesztivál
2016. június 23.
ZagyvaParty Festivál
2016. június 23.
a Retro Parti Zenekarral
2016. június 23.
ZagyvaParty Fesztivál
2016. június 23.
V. Jászsági Pálinkamustra és Párlatverseny
2016. június 23.
a Mi az ábra? zenekar koncertje
2016. június 23.
a Retro Parti Zenekarral
2016. június 23.
Közösségi képzőművészeti tér
2016. június 23.
III. Jászberényi ZagyvaParty Fesztivál
2016. június 18.
Emlékképek a 20. század elejéről
2016. június 18.
A Szikra Galéria részletes programja
2016. június 14.
Honvéd Jász Kaszinó udvara
2016. június 10.
Mérkőzésközvetítések és szurkolói udvar Jászberényben
2016. június 9.
8. Jászberényi Könyves Csütörtök
2016. június 9.
A 87. Ünnepi Könyhéten
2016. június 9.
Modern meselánc 2016
2016. június 7.
Történelmi dal- és táncjáték
2016. június 7.
Vágó Pál Jászsági juhász című festményének bemutatója
2016. június 7.
III. Jászberényi ZagyvaParty Fesztivál
2016. június 5.
Történelmi dal- és táncjáték
2016. június 4.
Történelmi dal- és táncjáték
2016. június 4.
Koszorúzás és megemlékezés
2016. június 4.
Makettverseny és kiállítás
2016. június 3.
Történelmi dal- és táncjáték
2016. május 29.
Vígjáték
2016. május 29.
Városi Gyereknap
2016. május 29.
Városi Gyermeknap
2016. május 29.
Jászberényi Hivatásos Tűzoltóság bemutatója
2016. május 29.
Tarisznyás Műhely, Kerekítő, népi játékpark
2016. május 29.
JÁTÉKOS TUDOMÁNY-FURFANGOS CSUDAVILÁG INTERAKTÍV KIÁLLÍTÁS ÉS JÁTSZÓHÁZ
2016. május 29.
Helyet!” Alapítvány „Élménytér” kisgyermek játszó és kézműves foglalkozás
2016. május 29.
programajánló
2016. május 28.
Lehel-Film Színház nagytermében BL döntő
2016. május 28.
Bíró Boglárka kiállítása
2016. május 28.
Egy nap, öt helyszín, a város majd összes sportja
2016. május 25.
Dr. Budai László Károly: Hogyan működünk és hogyan betegszünk meg? A Germán Gyógytudomány helye a gyógyításban
2016. május 22.
H.C. Andersen-VSG Kamarabalett : Piroska és a farkas Interaktív TáncMese
2016. május 21.
Előttem legyen mindig út
2016. május 21.
Dr. Herczeg Andrea :Biologikus megoldások - 2 napos tanfolyam
2016. május 20.
50 éve indult városunkban az országos ifjúsági kéktúrázás Faragó László archív fotói az 1965-1986 közötti évtizedekből
2016. május 19.
Kiss Erika helytörténeti kutató
2016. május 18.
Zeneiskolai tanulmányaik első éveiben járó növendékek hangversenye
2016. május 18.
Rékassy Csaba és Kovács Tamás Munkácsy-díjas grafikusok tárlata
2016. május 18.
„A csoroszlyától a krumpli törőig” –játékos időutazás a múltba
2016. május 13.
Boogi Woggi Svájci nagykövete Jászberényben
2016. május 11.
Szente-Szabó Ákos festőművész kiállítása
2016. május 8.
Szolnoki Szimfonikus Zenekar
2016. május 8.
„Zöldágjárás”
2016. május 7.
Koncertsorozat
2016. május 7.
Hajtai Szaladás terepfutás
2016. május 6.
Koszorúzás
2016. május 6.
Délelőtti programok
2016. május 5.
Országos Énekes Találkozó Székely Mihály tiszteletére
2016. május 3.
Baranyó Sándor Tanyák című festményének bemutatója
2016. május 1.
Műsor a majálison
2016. május 1.
Vasárnap
2016. április 30.
földöntúli emlékjáték
2016. április 30.
Szombat
2016. április 27.
Zeneiskolai tanulmányaik első éveiben járó növendékek hangversenye
2016. április 24.
Életrevalók
2016. április 24.
A csillagszemű juhász
2016. április 24.
Egy nap az egészségért
2016. április 23.
Szívdöglesztő lemezbemutató turné
2016. április 23.
Tavaszi Zsongás
2016. április 22.
Traveling Blues Nights
2016. április 22.
Legendás koncertek a filmvásznon
2016. április 22.
Dudás Sándor szobrászművész kiállítása
2016. április 21.
Jászberény és a Gulag
2016. április 19.
Általános iskolai bérleti sorozat 3. előadása
2016. április 18.
Szeleburdi svéd család kirándul
2016. április 17.
Közreműködnek a Szolnoki Szimfonikusok
2016. április 16.
Shillas Dance Company
2016. április 16.
Játszóház: kézműves foglalkozás
2016. április 14.
Test – Lélek - Szellem harmóniájának megőrzése Prof.Dr.Papp Lajos
2016. április 12.
a Magyar Költészet Napja apropóján
2016. április 11.
Ötórai teadélután Karafiáth Orsolyával, Magyarország KULTURDÉMONÁVAL!
2016. április 11.
Eredményhirdetés és kiállítás megnyitó
2016. április 10.
Délpesti Református Egyházmegye
2016. április 10.
"Tavaszváró"