Ne maradjon le programjainkról!
Ne maradjon le
programjainkról!
Új esemény létrehozása

HOPPÁRÉZIMI!

Író-olvasó találkozó Zemlényi Zoltánnal

2017. november 21.
17:00
program kezdete
2017. november 21.
18:00
program vége
Helyszín: Városi Könyvtár Kamaraterem    
Főszervező: Szarvas Lászlóné
Programfelelős: A főszervezővel azonos

Hoppárézimi -  „…1985. március 7-én a Lenin krt. és a November 7. tér kereszteződésében piros jelzésnél kezdte meg átahaladását az úttesten, minek következtében a TH 13-31 frsz-ú személygépkocsi elütötte. A baleset következtében Zemlényi Zoltán 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a személygépkocsiban anyagi kár keletkezett.” Nyolc napon túl? A baleset előtti Zemlényi Zoltán fizikai és szellemi feltámadásának bizonyítéka az egy ujjal gépelt Napló, igazolása annak, hogy az 1985. március 7-ig kenubajnok, dobos és szépségkirály Z. Z. végtére is azonos a baleset utáni önmagával. Ezért az azonosságért az idén 17 éves fiúnak keményen kell harcolnia. E keserves, mégis felemelő küzdelem döbbenetes tükre a kötet, amiről az író mesél.

Képző- és iparművészeti kiállítás

Rudnay Gyula Emlékkiállítás születésének 140. évfordulója alkalmából

Az emlékkiállítás megnyitója 2018. február 27. (kedd) 17 óra

2018. február 27. Kedd 17:00
Rudnay Gyula (Pelsőc, 1878. január 9 – Budapest, 1957. január 4.) festőművész, főiskolai tanár, Kossuth Díjas Kiváló Művész, a Corvin Lánc kitüntetettje. 1894-ben a budapesti Iparművészeti Iskolán,...
Tudományos ismterj. előadás

Százszorszép Herend

Herendi porcelán kiállítás

2018. február 28. Szerda 17:00
Hangverseny

Ifjú Művésztanárok Hangversenye

60 éves a jászberényi Palotásy János Zeneiskola

2018. március 2. Péntek 17:30
Belépés 1.000-Ft-os támogatói jeggyel vagy 2018. február 01. és március 02. között történő előfizetéssel a zeneiskola 60. évfordulójára megjelenő könyvre, melynek ára...
Egyéb kiállítás

Galériabusz

Thorma János múzeum

2018. március 3. Szombat 08:00
A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria 2018. március 3-án (szombaton) 8.00 órakor a Déryné Rendezvényház előtti parkolóbólgalériabuszt indít a Thorma János Múzeumba...
Képző- és iparművészeti kiállítás

A hónap műtárgya a Szikra Galériában 2018. március

Olgyay Ferenc Tél a hegyen c. festményének bemutatója

2018. március 6. Kedd 17:00
  MEGEMLÉKEZÉS A FESTŐ HALÁLÁNAK 80. ÉVFORDULÓJÁRÓL   Olgyay Ferenc (Jászberény, 1872. augusztus 22 - Budapest, 1939. február 17.) festőművész Budapesten és Münchenben...
Művészet

Pajzán mesék nőnapra

A meseest, amelyről a gyerekek bátran hiányozhatnak!!!

2018. március 8. Csütörtök 17:00
Ötórai tea Nőnapra, nem csak nőknek! "Felnőttmesék" Bukovics János apci mesemondó, a Magyar Kultúra Lovagja előadásában.Bukovics János A nagyapai hagyományt követve a Palócföld ismert mesemondójává...
Játszóház, kézműves foglalkozás

Húsvéti játszóház

Családi játszóház

2018. március 11. Vasárnap 09:00
Elevenítsük fel együtt a Jászsági Népművészeti Műhely mestereivel a régmúlt hagyományos tojásdíszítő technikáit, készítsünk természetes alapanyagokból...
© 2014-2017 JBP Software : Taczman Dávid Tadasys
Design : Berecz Viktor